2013 Vízivárosi Galéria - Szerényi Gábor grafikus

Szerényi Gábor beszéde az Átjárók csoport Személyes kapcsolat ARANYokkal című, 2013. 04. 04-én megnyílt kiállításán

Átjárók a Vízivárosban

Hamvas Béla egyszer egy képzőművészeti kiállításra betérvén, mielőtt még egyáltalán körülnézett volna, szigorúan azt közölte: „Egyáltalán nem érdekel, hogy festészetileg jók, vagy nem jók a képek. Csak egyetlen dolog érdekel. Az, hogy a művek alkalmasak-e meditációs objektumnak.” Én korántsem vagyok ilyen kérlelhetetlenül szigorú. Mindazonáltal e tárlatra nyugodt szívvel invitálnám meg Hamvast. Felületes, első körbetekintésre is látható, hogy több dologhoz lehet közünk itt tartózkodásunk alatt a puszta vizuális kényeztetődésnél.
A hindu világkép szerint, persze amit itt látunk, az is mind a Mája fátyla. Az anyagi világ káprázata, ami bűnös módon eltakarja az isteni bölcsesség tiszta fényét. Négy festőművésznő – Osgyányi Sára, Schnedarek Réka, Kiss Márta, Gesztelyi Nagy Zsuzsa - virtuóz szakmai tudással, lenyűgöző érzékletességgel mutatja meg azt a világot, ami ugyan eltakarja a hindu hiedelem szerinti érzékfeletti szellemiséget, ám éppen az ábrázolás által segít is bepillantani oda. Nem véletlenül lett Átjárók Festészeti Csoport a nevük.
Miközben plasztikusan megragadnak és felmutatnak tájakat, alakokat, motívumokat, s gyönyörködhetünk a színesen lüktető látványokban, mindahány apropójuk alkalmat kínál arra, hogy a konkrét tárgyakat katalizátorként éljük meg. Igen, a festészet ürügy, szakralizáló, közvetítő anyag, hogy általa élhessünk át spirituális kalandot, átjárót a materiális világon túlra. Megnyilvánulnak a létezés elementáris örömével – még az itt-ott melankolikusabb hangvétel is magán hordozza az élet ujjongó ámulatát – ám mindezek által nem csupán a valóságot magasztalják föl. Mintha egy spirituális túrára invitálnának.
Előzékeny és hiteles mediátorok.
Figyelmességük nem tolakodó, az a néző is jól jár, aki pusztán azt szereti látni egy tárlaton, amit ismer és felismer. „Jé, milyen szépen festettek meg mindent, szinte tapintható, szimatolható, amit láttatnak.” De akár a buddhista imamalmoknál, ahol elég a közelében lenni a beavatás jeleihez, akkor is hatnak, ha ésszel nem appercipiáljuk, éppen így itt is bízhatunk abban, hogy a látható világ mögötti tartalmakkal is kapcsolatba kerülünk.
A hitelesség minden művészet élet-halál kérdése. A legkidolgozottabb formák válnak fájóan üressé, a legharmonikusabb ritmusképletek lesznek holt csörömpöléssé, a legszínesebb lüktetések zuhannak a hiábavalóság kietlenségébe, ha nincs meg az alkotás epikai hitelessége. Akkor hiába kacérkodunk a legősibb tanításokkal, jelekkel.
A négy művész személyes invenciója garantálja a hitelességet. Nem keresnek különleges motivációkat, divatos trendeket, nem igazodnak az éppen aktuális mainstream-hez, egyszerűen saját spirituális sodratukhoz hűek. Jelen kiállításuk címe: Személyes kapcsolat aranyokkal… Kifejező, találó cím. Odafordulásuk egy-egy kiválasztott témájukhoz a néző számára is követendő példa lehet, nem adnak esélyt mesterkélt, álságos, bár mégoly sikerrel kecsegtető allűröknek. Helyette az a meghitt, befelé forduló, önnön lélektani rezdüléseire figyelő, abból építkező szemlélet dominál, ami minden dekoratív, deklamáló megnyilvánulásnál hatásosabb és mélyebben érintő. Gesztelyi Nagy Zsuzsa egyik festői ciklusában a színes textilek mintázatát, gyűrődéseit, anyagszerűségét használja jelrendszernek, másutt a gyerekkori élmények motiválják. Mondhatjuk, mindegy mihez nyúl, mit használ médiumként, abból a fényből táplálkozik, épít és közvetít, ami szándéktalanul átdereng a valóság bármely arculatán.
Schnedarek Réka portréi, – vagy itt most nem látható –kislányának arany topánkái egyszerre megidézői a lélegző, pulzáló életnek, s apoteózisai a puszta létezés misztikumának. Közben beláthatjuk, hogy nem tévedhetünk: bármit és bárkit jelenít meg, nem csak láthatjuk, de át is élhetjük a megidézett sugallta lelkületet. (Dacolva akár a rideg materialisták szkepszisével.)
Kiss Márta alakjai sajátos kettőséget mutatnak. A véletlennek ható pillanatokban, amiket megállít, időtlenné zendül, árad az éteri ünnepélyesség. És ugyanez megfordítva is áll: mintha az élet méltósága, komor törvényei közepette rendre ott incselkedne a kedves humor esetlegessége. Hogy hihető legyen: a kegyelmi állapot víziója nem csupán a felszabadító könnyek áradatára apellál, de a mindent megbocsátó mosoly kompetenciájára is.
Osgyányi Sára úgy mutatja meg a jól ismertnek vélt világot, hogy ámulhatunk. A tudás legyen bár mégoly természettudományos, egzakt, adatokon, igazolt ismereteken, törvényeken alapuló – kevesebb, mint az általa láttatott képzet. Emlékezzünk Aquinói Szent Tamás kérdésére: „Hol lenne a világ, ha csupán értelmére hagyatkozna a hit megismerésében?” És fele rá: „A legteljesebb sötétségben.”
Ezek az érzékletes piktúrák számomra azt sugallják, hogy bölcsesség és életöröm nemcsak összeegyeztethető, de egymásból következő attitűdök. Bekebelezésükhöz javaslom, hogy bánjanak a látvánnyal egyfajta virtuális sorsjegyként, amiről úgy szoktak levakargatni egy fedőréteget, hogy megláthassák, nyertek-e. Isten őrizz, hogy a képeket ténylegesen érintsék! Csupán időhiányos űzöttségük hályogát hántsák le, ami önök, és a művek között blokkolhatja azt a spirituális emanációt, aminek hiányától egy életen át koldulhatunk, parapszichikus sivárságban elveszve.
Egyszerűsített változatban azt kérem, engedjék megjutalmaztatni magukat. Pazarolják az időt e művek között. Adjanak esélyt, hogy a bevezetőben idézett Hamvas Béla-i meditációs állapot bekövetkezhessen. Osgyányi Sára, Schnedarek Réka, Kiss Márta és Gesztelyi Nagy Zsuzsa már megtették, ami az ő feladatuk.
Most önökön sor.

Szerényi Gábor